Interjú Tóth Péterrel

• Miért vállalkozik egy komolyzene szerző musical-írásra?
Azt gondolom, hogy mindenkiben több személyiség lakozik, és hogy mikor melyik arcunkat mutatjuk a világnak az, az élet folyásától és saját elhatározásunktól függ.
Az hogy szeretem a könnyűzenét, sosem volt titok, tizenévesen gitároztam és doboltam, persze rock zenész akartam lenni, mint minden tizenéves akkoriban. Később a komolyzene megfertőzött, majd amikor jött a lehetőség, hogy közösen dolgozhatnánk Miklós Tiborral egy musicalen, nem mondtam nemet. De ez a kétlakiság nem ismeretlen a szakmában. Elég csak Bernsteinre, vagy az első magyar musical (Egy szerelem három éjszakája) zeneszerzőjére, Ránki Györgyre gondolni.

• Hogyan találkoztatok?
Amikor együtt zsűriztünk egy könnyűzenei versenyen, kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a könnyűzenéről, a populáris zenéről. Én megmutattam neki saját műveimet, ő is, hogy mit csinált az elmúlt években. Kimondva kimondatlanul tudtuk, hogy ha úgy adódna, szívesen dolgoznánk együtt. Tavaly májusban, amikor befejeztem egy nagyobb munkát, megkeresett egy musical ötlettel.
Mielőtt nekiálltunk volna a közös munkának, én gyorsan megírtam három számot. Olyat, amilyet szerettem volna musicalben hallani, csak ritkán hallottam. Mert azt tegyük hozzá, hogy a musical rendkívül sokféle. Számomra a műfaj csúcsa a West Side Story, amiről azt gondolom, kevés szomorúzenész van, aki ne irigyelné. Én is ezt a vonalat céloztam meg, nem a Rómeó és Júlia típusú felvizezett diszkós musicaleket. Semmiképp sem szerettem volna ’limonádé’ zenét írni.
Könnyűzenét írni mindenki szerint nagyon egyszerű, amíg meg nem próbálja. Kamaszként könnyen mondja az ember, hogy ilyet én is tudok, de aki megpróbált már 30 másodperces reklámzenét komponálni, az pontosan tudja, hogy mekkora kihívás is ez. Egy végigkomponált kétszer 70 perces darab pedig minden csak nem „könnyű”zene.

• Úgy értékeled, hogy a te musical zenéd a műfajnak egyfajta megújítása?
Nem gondolnám, hogy megújítása, de legalábbis egy más útja. Azt gondolom, vagyunk egy páran ebben a generációban, akik úgy gondoljuk, hogy lehet ezt a műfajt másképp, komolyan is csinálni, egyfajta, talán nem túlzás, ha így fogalmazok: Bernstein-i hozzáállással. Persze erre kicsi az igény, senki nem fog megfizetni egy szimfonikus zenekart még Amerikában sem, itt meg pláne nem, de megpróbálni, azért meg lehet. Nyilván egy színházi előadás az első ötletektől a bemutatóig rengeteg kompromisszummal jár, de fontosnak tartom mégis az igényességet, a tartalmat ebben a műfajban is.

• Mit gondolsz, a komolyzenéd mennyiben ismerhető fel a musicaledben, hat-e rá, akár kölcsönösen hatnak-e egymásra a műfajok?
Jó kérdés. Családtagjaim, ismerőseim sok olyan elemet ismertek fel, amelyre azt mondták, hogy Tóth Péteres - ami azt hiszem jó. Az hogy régóta foglalkozom vokális zenével, főleg kórusművekkel, nyilván megmutatkozik ebben a darabban is. Sok olyan mozzanat, zenei fordulat kerülhetett bele, amely tipikusnak mondható, de én ezeknek csak örülök, és nem bánom, hogy nincs nagy stiláris különbség. A könnyűzenében evidens, hogy mások a hangok, a felrakás, de ugyanaz az ember, ugyanaz a zenei gondolkodás hatja át az egészet, csak más eszközökkel nyúlok hozzá. Végül is az, hogy egy öt perces dalt, hogyan formálsz meg, a musicalben is ugyanaz a kérdés, mint a komolyzenében, csak más szabályrendszerrel dolgozol, és ez nagyon tanulságos is volt számomra. Egyszerűbben fogalmazva, zenét ugyan úgy ír az ember csak az elérendő cél, és az eszközök mások.

• Jársz musical előadásokra is?
Nem, mert nem szeretem a műfajt. Na jó, csak vicceltem. A nagy kérdés, hogy mit nevezünk musicalnek? A Jézus Krisztus Szuper Sztárt nagyon szeretem, vagy Kocsák Tibor nagy remekművét, az Abigélt, az Anna Kareninát, de kamaszkori kedvenc, persze nyilván elsősorban Audrey Hepburn miatt a My Fair Lady is. Nagy a szórás, van, amit szeretek, van, amit nem. A Valahol Európában-t szívesen néztem meg, a Vámpírok bálja zenéje nem nagyon hatott rám. Nyilván olyat próbáltam írni, amit én is szeretnék hallani.
  
• Volt a musical-írásnak üzleti megfontolása is?
Ha elmondanám eddig mennyit raktunk bele, akkor kiderül, hogy ez egy nagyon rossz üzleti vállalkozás pillanatnyilag. Eddig csak mínuszban vagyunk, de Miklós Tibi még inkább, mint én. El kell készíttetni a demókat, kifizetni a stúdiót, zenészeket, stb. Üzleti megfontolás nem volt benne. Pillanatnyilag inkább a kiadásnál tartunk, nem a bevételnél. Ingyen adtuk a színháznak a darabot, Tibor ingyen rendezte meg. Mit mondjak, ez még a sokat szidott komolyzenész-világnál is rosszabb helyzet…
Az nagyon jó érzés viszont, hogy egy darabodat nyolcszor játsszák egymás után, szemben egy komolyzenei műveddel. Ha egy kortárs operát bemutatnak, akkor is lemegy háromszor fél házzal, míg itt fantasztikus élmény volt, hogy eddig az előadások nagy része telt házzal ment. Nagyon szeretem itt figyelni a közönséget, hogyan reagálnak, hiszen ez mégiscsak színház, és a hatás rögtön szembetűnő.

• Milyen a zenei szerkezet? Áriák vannak benne?
Igazán nincsenek benne nagy áriák, igazi szóló szám is csak kettő van benne. Ez részben a darab dramaturgiájából adódik. Ráadásul volt bennünk egy olyan vágy, hogy ez egy családi darab legyen, amely minden korosztályhoz szól, mindegyiknek a magának megfelelő szintem. Minden számban van azonban valami dramaturgiai csavar és minden szám egy komplex mini dráma. Van olyan dal, amelyben minden lezajlik, ami egy kapcsolatban történhet: a megismerkedés, szerelem, veszekedés, szakítás. Mindez három-négy percben.
A zene a sokszínű dramaturgiához illeszkedik, így zeneileg is változatos lett, ugyanakkor pontosan emiatt arra is nagyon oda kellett figyelni, hogy ne legyen túl eklektikus, megmaradjon valamiféle egységes zenei világa.
Petrovics tanár úr mondta egyszer, Szörényi valamelyik nagyszabású próbálkozása kapcsán, hogy a dalok egymásutánja még nem opera. Ez a musical esetében is igaz, egy jól felépített dramaturgia kell, hogy megalapozza a zenét, hogy a kettő egymást segítsen kibontakozni. Ügyeltem rá, hogy az egymást követő számok vagy jelenetek hangnemileg is kapcsolódjanak egymáshoz. Vagy éppen kontrasztáljanak, ha arra volt szükség.
Bár nem törekedtem rá eredetileg, de egyszer csak észrevettem, hogy van egy motívum - ami először az Eskütételben jelenik meg -, ami rendre visszatér olyan pillanatokban, amikor a barátság, a hűség, az önfeláldozás kerül szóba. Ezen kívül természetesen vannak visszatérő zenék is, ahogy azt egy tisztességes musicalben el is várja a hallgató.

• Milyen volt együtt dolgozni a színi akadémistákkal? A darab a különböző szereposztásokban hogyan formálódott?
Fantasztikus élmény. Nagyon profin és lelkesen vették az akadályokat. A darabot egységes egészként úgy alakítottuk Tibivel, hogy a recitativók, vagyis beszédes részek és a dalok egymásba folyva váltakoznak, így a zene természetesen fakad a szövegből. A tempót pedig nagy odafigyeléssel lehet csak tartani, pontosan kiszámolva, hogy hány ütem jut a mondatokra, mikor kell belépni. Mivel fél playbackkel ment az előadás, ez egy profinak sem könnyű, de ők remekül megoldották ezt is.  Az egyes szereposztások mind-mind egyedi megformálásokat hoztak, egyéni poénokat, amitől még jobb lett a darab, ők is sokat hozzátettek.

• Mennyire kellett alkalmazkodj szerzőként a többiekhez?
Ebben a műfajban nem a zeneszerző a fontos, hiszen ez első sorban és mindenekelőtt: színház. Ez nem Tóth Péter műve, hanem a Tom Sawyer előadás. Én itt csak a zeneszerző vagyok, egy a csapatból, ahol a koreográfus, a díszlet-jelmeztervező stb. pont ugyanannyira fontos. Ebből fakad, hogy alkalmazkodnunk is kell egymáshoz. Ha a koreográfus az utolsó pillanatban azt kéri, hogy legyen még egy 3 perces vidám, karibi éjszakákat idéző táncszám, ami lehetőleg abban a tempóban van, amilyen könnyűzenére ők próbálni szoktak, akkor az ember felmegy a youtube-ra, meghallgatja az adott slágert és másnapra ír valamit. A színház az alkalmazkodás műfaja is.
A komolyzene másképp működik, ott a mű az első. Furcsa és sok plusz munkát jelentett, hogy míg az operában adott hangfajokra írják a szerepet és ehhez keresnek énekest, ebben a műfajban a kész számot alakítjuk az előadóra. Előfordult, hogy az eredetileg tenorra írt szólamot egy bassz-bariton hangú színész énekelte és persze fordítva is. De ha kellett transzponáltunk, gyorsítottunk, lassítottunk. Mert csak az számít, hogy aki a színpadon a vásárra viszi a bőrét, az legalább komfortosan érezze magát benne.

• Az előadásokat folytatjátok itt a Magyar Színházban? Hol mutatnád be a darabot legszívesebben?
Amilyen állapotok uralkodnak manapság a színházi világban, már annak is örülnék, ha biztos lehetnék benne, hogy jövőre is megy majd a Magyar Színházban. De persze nagyon szeretném, ha eljutna más városokba is és persze minden szerző álma a Margitszigeti Szabadtéri és a Szegedi Szabadtéri előadás. Ott talán élőzenével is meglehetne próbálkozni.

• Tervezel még musicalt írni?
Ezt sem terveztem. De örülök, hogy így adódott. Jelenleg vannak más terveim, többek között egy kétfelvonásos opera, amit tavaly elkezdtem, de a musical miatt abbahagytam. Idény nyáron szeretnék komolyan haladni vele. De, ha bejön valami izgalmas feladat… Majd meglátjuk.

Következő előadások: 2012. május 13. vasárnap 15 óra, május 19. szombat 19 óra