Életműdíjat kapott Hőna Gusztáv harsonaművész

MusiciansWho - 2010. július 28., szerda 16:22

Share/Bookmark

A Nemzetközi Harsonaszövetség életműdíjjal tüntette ki dr. Hőna Gusztávot, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Fúvós Tanszékének vezetőjét. Ez a legrangosabb nemzetközi kitüntetés, amiben harsonaművész részesülhet.

Hőna GusztávHőna Gusztáv a júliusban Austinban (Texas, USA) rendezett Nemzetközi Harsona Fesztiválon vehette át a Nemzetközi Harsona Szövetség (International Trombone Association, ITA) életműdíját művészi és tanári pályájának, valamint a világ harsona előadóművészetére gyakorolt hatásának elismeréseként.

A harsonaművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott 1971-ben és 1973-ban, majd 1978-79-ben az amerikai Florida State University-n tanult ösztöndíjjal. 1972-től a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának tagja. A Rádióban alkalma volt felvételeket készíteni a nemzetközi és hazai harsonairodalomból. Számos magyar kortárs zeneszerző, Jereb Ervin, Dubrovay László, Székely Endre, Sári József és Hidas Frigyes ihletője és a műveik előadója. Két kamarazenei csoportott alapított, 1974-ben a Modern Rézfúvós Együttest és 1983-ban a Hőna Harsona Quartetet. Mindkét együttessel jelentős külföldi és hazai sikereket értek el. Az Anconai Nemzetközi Rézfúvós Versenyen a Modern Rézfúvós Együttes abszolút első díjat nyert.

A harsonás 1981 óta rendszeresen részt vesz nemzetközi találkozókon, mesterkurzusokat és előadásokat tart a mai magyar harsonairodalomról, kamara- és szólókoncerteket ad Európában, Amerikában és Ausztráliában. 1992-ben hazai és külföldi tevékenységéért a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért Liszt-díjat kapott. Az Artisjus Zenei Alapítvány díját ugyanezen munkásságáért két ízben is elnyerte (1992, 2002). 1990 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, jelenleg tanszékvezető, egyetemi docens.

kapcsolódó linkek


Zeneakadémia