2010. szeptember 07., kedd
eseménynaptár
Az eseményekről részletes információt kaphat, ha az adott napra kattint.
Pont, pont, felvettek?
Július 22-én hozták nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A fővárosban a Corvin sétányon rendezett PONT Ott Partin résztvevők együtt izgulhattak az eredmények miatt, ahol a hőség ellenére is több százan várták a pontszámok megjelenését, mely este nyolc után kezdett futni a kivetítőn. A felvételi ponthatárokról idén is a www.felvi.hu honlapon lehetett tájékozódni.
Akik a debreceni Campus Fesztiválon jártak, szintén az internetre kerülés előtt ismerhették meg a ponthatárokat. Azok a felvételizők, akik a jelentkezési lapjukon a mobiltelefonszámukkal és a hozzájárulásukkal erre engedélyt adtak, még csütörtökön sms-ben értesítést kapnak arról, felvételt nyertek-e.
A legmagasabb ponthatár (462) a Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán lett, de a még mindig népszerű jogi karokon és kommunikáció szak ponthatárai is a csúcshoz tartoznak. Érdekesség, hogy az orvosi fakultásra most könnyebb volt bejutni, és idén először az egyetemek és főiskolák nem húzhatták meg a bekerülés határát 200 pont alatt.
Aki nem kerül be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, augusztus 10-ig jelentkezhet pótfelvételire, de így kizárólag költségtérítéses képzésre lehet csak bejutni.
A mesterképzésre idén 23500-an jelentkeztek, a legnépszerűbbek a tanár szakok voltak, de sokan jelentkeztek a nemzetközi tanulmányok és a pénzügy mesterszakokra is. Mesterszakra csak azok jelentkezhetnek, akiknek már van valamilyen felsőfokú végzettségük, és a felvételi szisztéma is másként működik, ugyanis másfajta pontszámítási rendszer vonatkozik a mesterszakokra mint az úgynevezett alapszakokra.
A maximálisan elérhető pontszám mesterszak esetében 100 pont. Idén lett olyan mesterszak, amely kis híján megközelítette ezt a pontszámot, például a Színház- és Filmművészeti Egyetem látványtervező művész szaka, ahol 99 pont volt a bejutási küszöb. A felsőoktatási intézmények pontszámai a www.felvi.hu oldalon tekinthetők meg.
Kezdje el beírni a művész nevét, majd válasszon a listából!
részletes keresés




