Forró latin ritmusok a fagyos télben

MusiciansWho - 2009. január 21., szerda 09:35

Share/Bookmark

Harsányi Mária igazgató értékelte az elmúlt negyedévet, amelynek legsikeresebb eseményei között említette a „Húszéves az Óbudai Társaskör" születésnapi szalon rendezvényét, „A Nyugat és a zene" című zenés irodalmi estet, amelynek során a százéves Nyugat folyóiratra emlékeztek és a decemberi „Hegyi beszéd" című programot, a Gryllus testvérek és Mécs Károly karácsonyi köszöntőjét. Telt házat vonzott az Operamesék sorozatban Verdi Traviatája és Papp János útinaplója, az El Camino is, amely immár harmadszor töltötte meg a Társaskör széksorait. Ugyancsak nem maradt üres hely a Liszt Ferenc Kamarazenekar vagy a Budapest Ragtime Band nyilvános próbáján sem. Az évet is teltházas koncert zárta, a Chameleon Big Band műsora.

tangóDr. Tóth Péter igazgatóhelyettes, művészeti vezető a következő negyedév programjáról számolt be. „A klasszikus zene és a sanzon nálunk megfér egymás mellett, feltéve, ha jól csinálják és olyanok, akik ebben a műfajban magas színvonalat képviselnek” – mondta a ház igazgatóhelyettese. Ennek jegyében bizonyára nagy érdeklődésre tarthat számot a Társaskör újdonsága, a Társasköri Tangó Szalon (január 31., március 28.), amely becsempészi a ház falai közé a tangó általunk kevéssé ismert kultúráját. Életérzés, zene, irodalom, képzőművészet mind megfér egymás mellett ezeken az esteken. Ehhez filmvetítések, beszélgetések társulnak, továbbá táncbemutató Budai László táncos-koreográfus közreműködésével, aki többek között Eszenyi Enikő önálló estjeit is koreografálta. A házigazda szerepét a televízió kulturális műsoraiból jól ismert Lévai Balázs tölti be, aki beszélgetőtársként, műsorvezetőként irányítja majd az esteket. A „tangózenekar” a Liszt Ferenc Kamarazenekar fiatal tagjaiból verbuválódott vonósnégyes, akik maguk is szívesen vállalkoznak a különleges zenei utazásra. A szezon végén aztán mi magunk is táncra perdülhetünk egy vérbeli tangóesten, ahol ki-ki megláthatja, mi is jutott el hozzá e tánc varázslatos világából.

A programok sokszínűségére utal a Maszkabál című est is. Január 23-án farsangi hangulatot idéz Szilassy Nelly műsora, amelyen dalok, sanzonok hangzanak fel kiváló színészek – Fésűs Nelli, Fonyó Barbara, Náray Erika, Tóth Auguszta, Csere László és Maros Gábor előadásában.

Még egy különleges estre hívta fel a figyelmet az intézmény igazgatóhelyettese, amit technikatörténeti szalonnak nevezett. A tudós tanár, Horváth Árpád technikatörténész életpályáját elevenítik fel február 6-án zenével, beszélgetéssel, képekkel. A különleges gépek, zenemasinák, szerkentyűk szerelmese Horváth Lajos fiákeres és taxis fiaként született Győrben, de élete és munkássága Óbudához kötődött. Az emlékesten közreműködik lánya, Horváth Anikó csembalóművész valamint Balog Zsolt (zongora) és Császár Réka (ének).

Nagy hagyománya van a Társaskörben a születésnapoknak. Kettő is lesz a közeljövőben. Az egyik Iván Ildikó operaénekesé (január 24.), akinek színes baráti köréből több estére szóló műsorsorozat is kitelne. Így a meghívottak között lesz többek között Gregor Bernadett, Kertesi Ingrid és Vukán György. Március 7-én Deseő Csaba ünnepli 70. születésnapját.

Folytatódik a Társaskör színházi hagyománya is. Különleges estnek ígérkezik a Nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum társrendezésében Csikós Attila: Békétlenek – színmű két pisztolylövésre című, Széchenyi István naplója alapján írt darabjának előadása, a Felolvasószínház március 2-i produkciójaként.

Baranyi Ferenc nagy érdeklődésre számot tartó Operamesék című sorozata Goethe Faustjával folytatódik március 9-én.

kapcsolódó cikkek


"Az idő oszt be engem - nem én osztom be az időmet."

kapcsolódó linkek


Óbudai Társaskör