2012. 02. 04., szombat
eseménynaptár
Az eseményekről részletes információt kaphat, ha az adott napra kattint.
Dombó Dániel
| születési hely, idő | Budapest, 1985. április 13. |
| állampolgárság | magyar |
| e-mail cím |
Dombó Dániel vagyok, Budapesten születtem 1985. Április 13-án. Első diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán szereztem ének-zene, karvezetés szakon. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene-tanár szakán folytatom tanulmányaimat.
A komolyzene, a hangszerek és főként a kóruséneklés mindig is jelen volt életemben, elkísért eddigi utamon. Elsős korom óta tanulok és játszom hangszereken (hegedűn, zongorán, klarinéton). Jelenleg orgonálni tanulok Kárpáti Józseftől és Baróti Istvántól.
Énekelni kisgyermek koromban kezdtem. Először a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának tagja, majd a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola növendéke voltam. A Kórusiskolában aktív vallási élet folyik, itt ismerkedtem meg az egyházi zene kultúrájával. Rendszeresen tettünk szolgálatot miséken, és vallási ünnepeken. A gimnáziumot az Alsóerdősori Ének-zene Tagozatos Általános Iskola és Gimnáziumban végeztem, itt szereztem meg az érettségit is. A középiskolában számtalan versenyen vettem már részt. Több arany minősítést is nyertem, kamaraéneklésen és népdalversenyen.
A kórusokkal eljutottam Olaszországba, Németországba, Finnországba, Lengyelországba, Litvániába és Észtországba.
Az egyetemen rendszeresen szerepeltem a tanszék által rendezett szakmai fórumokon, koncerteken. 2007-ben részt vettem előadásommal a XVIII. majd 2009-ben a XIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Témám címe: Szerelem és elmúlás Liszt Ferenc dalköltészetében. Ez komoly kutatómunkát igényelt, hiszen Liszt ezen munkássága kevésbé feldolgozott és nem jobban ismert. Ezért is készítettem ebben a témakörben szakdolgozatomat.
Nagyon fontos számomra a kórusba tartozás, a professzionális együtt éneklés élménye. Ezért is lettem tagja az ifj. Sapszon Ferenc által vezetett, számos nemzetközi díjjal elismert Cantate Vegyeskarnak. Emellett minden évben részt veszek a Hollerung Gábor által szervezett és dirigált, nagyszabású rendezvényen; az „Énekel az ország” kórusmegmozduláson. Több alkalommal volt szerencsém fellépni a Schola Hungaricaval, melyet Szendrei Janka tanárnő és Dobszay László tanárúr alapított.
Az éneklés mellett tanulmányaimnak a karvezetés is jelentős meghatározója. Komoly terveim vannak, mint karvezető. 2008-ban, a „Reneszánsz évében” megalapítottam párommal az újpesten működő Adorate Vegyeskart, melynek karvezetője vagyok. Mint leendő zenetanár, pedagógus fontosnak tartom kultúránk megőrzését, az egyházi és világi zene teljes körű ismeretét, annak tanítását és művelését. Tanulmányaim mellett ezért is lettem tagja a Magyar Egyházzenei Társaságnak valamint 2005-től a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesületnek. Az egyesület egyik fő célja a zene fejlesztő hatásának kutatása, mely növeli a tanulás színvonalát, legyőzi a határokat a fogyatékkal élő és az egészséges emberek között valamint építi a lelket és a szellemet egyaránt.
Mindent elkövetek, hogy tudásomat minél szélesebb körben gyarapítsam, majd átadjam a következő nemzedékeknek.
iskolák
| 2005-2010 | Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetem szak: Egyházzene főtárgytanára(i): Dobszay László |
| 2004-2008 | Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapesti Tanárképző Kar főiskola szak: Ének-zene, karvezetés főtárgytanára(i): Igó Lenke |
Kezdje el beírni a művész nevét, majd válasszon a listából!
részletes keresésMi vagyunk a cukrászda a hipermarketek mellett

Beszélgetés Baján Józseffel, a Neuma Kiadó vezetőjével



