2012. 02. 08., szerda
eseménynaptár
Az eseményekről részletes információt kaphat, ha az adott napra kattint.
Free Style Chamber Orchestra
Hazánk zenei palettáján egyedülálló vállalkozásba kezdett Nagy János jazz- zongorista, zeneszerző, és Pálhegyi Máté fuvolaművész. A két eltérő háttérrel rendelkező muzsikus olyan hibrid felállású, 19 fős zenekart hívott életre, amelyben egy komplett jazzkombó és vonószenekar játszik együtt, fafúvósokkal kiegészítve. Ezzel az izgalmas összeállítással a jazzben megszokott harsány big band-megszólaláshoz képest új, egészen finoman árnyalt hangképet alakítottak ki, amely a jazz-előképzettséggel nem rendelkező hallgatók számára is befogadhatóvá teszi a máskor hűvösnek és absztraktnak tűnő jazz és kortárs darabokat. Az együttes repertoárját Nagy János kompozíciói adják. A zenekar 2006-tól az Új Színház Stúdió színpadán folytatja próbáit. 2006-ban az együttes megnyerte a Fringe Fesztivál egyik fődíját, mely egy önálló koncert a jövő évi Tavaszi Fesztiválon az Uránia Filmszínházban
Magyarországon ilyen együttes még sohasem működött. Többnyire régebbi, külföldi felvételek tanúskodnak csak arról, hogy ilyen összeállítású együttesek mind az amerikai, mind pedig az európai kultúra részévé váltak már. Hazánkban szólisták tucatja és a zeneszerző várja, hogy ilyen jellegű, folyamatosan működő zenekarral dolgozhasson. A Free Style Chamber Orchestra ezt az igényt szeretné kielégíteni. A kezdeményezés hatalmas érdeklődést váltott ki a szakma mellett a komolyzenét és a jazzt kedvelő közönségben is.
A Zenekar azért is jött létre, mert a jelenlegi tagok mindegyikének életéből hiányzott az a fajta zenei világ, amit az együttes képvisel: a stílusok tekintetében teljesen kötetlen, élő, mégis minden letisztult művészeti értéket sértetlenül megőrző interpretáció.
Az együttes - neve is sugallja - kötetlenül közlekedik a műfajok között. Lendületes zene ez, ahol egy-egy számon belül is előfordul a romantikusnak tűnő harmóniákat követően a csaknem disszonánsra forduló free jazz-érzet.
Hangzásvilágára ugyanez jellemző: népi hangszerekkel is kiegészülő vonós- és fúvóskar, valamint egy akusztikus jazzkvartett hangzásának keveredése. Olyan hangzásvilág ez, ahol a hegedű, a tekerőlant, és az elektromos gitár hangjai egységet alkotnak. Az arányokat és a zenék szerkezetét mindig az adott kompozíció szerzője határozza meg. Mindez irányítottan, összehangoltan, egy közös interpretációs és harmóniai rendszeren belül, ám mégis a szabadság érzetével és sok improvizációval történik.
Az együttes céljai között szerepel, hogy az értékeket közvetítő kortárs zene ne csak egy nagyon szűk réteg számára legyen feldolgozható, hanem - csaknem minden zenetörténeti korszak gyakorlatához hasonlóan - mindennapi életünk részévé válhasson.
A koncertek során fontos szerepet kap az improvizáció, melynek kapcsán a zenekar célja az is, hogy - a mindenkori zenei élményen túlmenően - új értelmet adjon a "kamarazenekari hangverseny" fogalmának.
Az együttes hangsúlyt kíván fektetni minél több fiatal magyar zeneszerző azon kompozícióinak bemutatására is, amelyek illeszkednek a koncertjeiken megszólaló zenei környezetbe.
A Free Style Chamber Orchestra első nagylemezének hanganyagá az idén októberben rögzítették a Classic-Sound Hangstúdióban. Az album a kissé ironikus Pop music címmel márciusban jelent meg, március 31-én a Raiffeisen Jazz Klub keretén belül volt a lemezbemutató koncert az IBS-ben. Az albumon a címadó Pop musicon kívül - mely Borlai Gergő és Lukács Péter szerzeménye - Nagy János kompozíciói hallhatók.
A Free Style Chamber Orchestra tagjai:
Nagy János - zongora, művészeti vezető
Pálhegyi Máté - fuvola, zenekarvezető
Sturcz András - cselló, művészeti menedzser
Balázs Gergely - hegedű, koncertmester
Frankie Lato - szóló hegedű
Csonka Gábor - hegedű
Csámpai Melinda - hegedű
Czenner Krisztina - hegedű
Raposa Krisztina - hegedű
Molnár Bea - hegedű
Benkő Gyula - brácsa
Gálfi Csaba - brácsa
Haraszti Krisztina - brácsa
Horváth Ildikó - cselló
Horváth Balázs - nagybőgő
Ablonczy Keve - klarinét, bass-klarinét
Zsemlye Sándor "Zsömi" - szaxofon
Blaskó Mihály - fagott
Kaszás Péter - dob
Lukács Péter "Peta" - gitár, vendég
lemezek
| 2005 | Pop music... Classic Sound Hangstúdió |
Kezdje el beírni a művész nevét, majd válasszon a listából!
részletes keresésMi vagyunk a cukrászda a hipermarketek mellett

Beszélgetés Baján Józseffel, a Neuma Kiadó vezetőjével




