Share/Bookmark

Sárosi Dániel

orgona, (tanár)

születési hely, idő Kecskemét, 1981. február 22.
állampolgárság magyar
mobiltelefonszám +36 (30) 2895597
e-mail cím

Sárosi Dániel zenei tanulmányait a kecskeméti Kodály Iskolában kezdte, majd a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola első orgonaszakos növendékeként érettségizett 2000-ben, Jakab Hedvig osztályában. Ugyanebben az évben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Ruppert István és Pálúr János növendékeként szerzett orgonaművész-tanári diplomát. Zeneakadémiai tanulmányaival párhuzamosan 2003-tól német ösztöndíjasként a Freiburgi Zeneakadémia hallgatója volt, ahol 2005-ben szerzett orgonaművészi, majd 2007-ben szólista diplomát Szathmáry Zsigmond és Martin Schmeding mesterosztályában.

Középiskolás kora óta rendszeresen koncertezik különböző templomokban és hangversenytermekben. Ezek közül kiemelkedik a Freiburgban, Dortmundban, Paderbornban és a Trieri Dómban, valamint a Debreceni Református Nagytemplomban, a Budapest Szent István Bazilikában, a Zeneakadémia Nagytermében és a Művészetek Palotájában megrendezett orgonaestjei.

Számos mesterkurzus aktív résztvevője volt, többek között Gárdonyi Zsolt, Karasszon Dezső, Ludger Lohmann, Ton Koopman, Olivier Latry és Pierre Pincemaille vezetésével.

2001-ben elnyerte Paderborn (Németország) város fiatal művészek számára meghirdetett Művészeti Ösztöndíját, 2003-ban Debrecen városa „A Tehetséges Debreceni Fiatalokért” Közalapítvány Kuratóriumának egyéni ösztöndíját, majd két alkalommal a Magyar Ösztöndíj Bizottság Baden-Württemberg tartományi ösztöndíját is.

1998-ban és 2000-ben részt vett az Orgonaszakos Növendékek Országos Versenyén, melyen először III., majd I. helyezést és a verseny nagydíját nyerte el.
Nemzetközi orgonaversenyeken is eredményesen szerepelt, így az Opavai Nemzetközi Orgonaversenyen (Csehország, 2000); Johann Joseph Fux Orgonaversenyen (Gnas/Ausztria, 2002); 14. Lipcsei Bach Orgonaversenyen (Németország, 2004); Georg Muffat Orgonaversenyen (Schlägl/Ausztria, 2006). Ugyanebben az évben I. díjat nyert a Freiburgi Zeneakadémián megrendezett „Szólisták versenyén”, 2008-ban pedig a Hermann Schroeder Orgonaversenyen Tierben II. helyezést ért el.

Jelenleg a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény orgonatanára.

iskolák

2005-2007 Zeneművészeti Egyetem, Freiburg (Németország)
szólista orgonaművész

szak: posztgraduális szólista
főtárgytanára(i): Martin Schmeding
2003-2005 Zeneművészeti Egyetem, Freiburg (Németország)
orgonaművész

szak: orgona
főtárgytanára(i): Szathmáry Zsigmond
2000-2007 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
orgonaművész, - tanár

szak: orgona
főtárgytanára(i): Ruppert István, Pálúr János

munkahelyek

2006- Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - Debrecen
orgonatanár